A NAP HÁZASSÁGA

Egy indián falu főnökének két szép férjhez adandó leánya volt. Sokan akarták őket feleségül venni, de mindenkit kikosaraztak. A főnök gyakran unszolta őket:
- Válasszatok férjet, leányok, hiszen már minden ifjút kikosaraztatok!
Ebben az időben Nap húgával, Csillaggal az égben lakott, és látta, hogy mi történik a földön. Nap így szólt a húgához:
- Az indián főnök lányai minden barátunkat kikosarazták. Gyerünk le a földre, és hozzuk rendbe a dolgot. Próbára tesszük a lányokat.
Emberi ruhát készítettek maguknak, és éjjel leszálltak a földre. Mikor még sötét volt, a falu szélén kunyhót építettek. Nagyon régi kunyhónak tűnt, látszott, hogy szegény emberek lakják. A tartógerendákat régi, korhadt fából készítették, a padlót ágakkal, fűvel, mohával borították, és ebből készültek az ágyak is. Takaróik régi rongyok maradványaiból voltak összefoldozva, az ivóedények és főzőedények gyatra faháncsból készültek. Csillag rongyokba öltözve, roska­dozó öregasszony képét vette fel, Nap pedig beteg szemű, piszkos legénykévé változott.
Másnap reggel a falu asszonyai meglátták a kunyhót, és benéztek a bejáraton. Azután minden­kinek elmesélték:
- Szegény emberek érkeztek éjszaka, és ócska kunyhóban szálltak meg. Két élőlényt láttunk a kunyhóban, egy piszkos, beteg szemű kisfiút és a nagyanyját, aki nagyon öreg, és rongyokba van öltözve.
Ebben az időben a főnök elhatározta, hogy mindenáron férjet talál a lányainak. Elküldte hír­nökeit, akik mindenhol elmondották, hogy négy nap múlva versenyjátékot rendeznek, és aki a legjobban tud célba lőni, feleségül veheti a főnök két lányát. A környék fiataljai alig tudtak örömükben aludni. Harmadik nap újra kihirdették:
- Holnap reggel mindenki jelenjen meg a céllövészeten. Mindenki kétszer lőhet célba. Egy magas fán sas ül majd, és aki lelövi, megkapja a főnök két lányát.
Különösen örült a hírnek a prérifarkas, aki azt hitte, hogy övé lesz majd a két lány.
A következő reggel egy óriási sast pillantottak meg, amint ott körözött a levegőégben, és egy fára telepedett le, amely a falu szélén állott, közel Nap és Csillag kunyhójához.
A versenyt megelőző estén Nap azt mondta Csillagnak:
- Nagyanyám, készíts nekem íjat és nyilat.
Csillag azt kérdezte:
- Mire jó ez, hiszen te nem tudsz célba lőni, sosem volt nyilad és íjad!
De Nap ezt felelte:
- Holnap részt akarok venni a versenyben. Hallottam, mit hirdetett ki az indián főnök.
Csillag megszánta fivérét, levágott egy vörös fűzfaágat, készített belőle íjat, és ágakat szedett nyílnak. Az íjat rossz madzaggal kötözte meg, és a nyílra nem tett tollakat.
A prérifarkas, aki attól félt, hogy valaki más találja el előtte a madarat, így kiáltott:
- Én lövök először! Ti csak figyeljétek, hogyan találom el a sast.
A nyíl azonban a fának csak az alsó ágát érte. Mindenki nevetett.
Erre a prérifarkas így szólt:
- Most hibáztam, mert rossz volt a nyílvessző, de ez a második biztosan megöli a sast.
Újra lőtt, de második nyila még alacsonyabban talált a fába, mint az első.
Megharagudott erre a prérifarkas, újabb nyilakat szedett elő tegezéből, és mind ki akarta őket lőni. Az emberek azonban megragadták a prérifarkast, elvették tőle a nyilakat, s azt mondot­ták:
- Szabály szerint csak kétszer lőhetsz!
Azután a többiek következtek, ők is kilőtték a nyilaikat, de egyik sem talált célba. Akkor Nap azt mondta:
- Nagyanyám, nyisd ki a kunyhó ajtaját, hogy én is lőhessek.
Csillag így felelt:
- Először kelj fel az ágyból! - Félrerántotta a kunyhónyílást fedő takarót, és Nap kilőtte a nyilát. A nyíl a sas farktollait érte. Az emberek látták, hogy a nyíl a piszkos fiú kunyhójából jött, de nem látták, hogy ki lőtte ki. Amint bámészkodtak és álmélkodtak, Nap kilőtte a máso­dik nyilát is, amely a sas szívét szúrta keresztül. Eközben a prérifarkas és a többiek ott állottak a piszkos fiú kunyhójának közelében, és a prérifarkas nagyon szerette volna megnyerni a versenyt. Elkiáltotta magát:
- Én lőttem le a madarat a kunyhó ajtajából!
Odarohant a fához, hogy felszedje a lelőtt madarat, Csillag azonban gyorsabban futott nála. Megragadta a madarat, odavitte a főnökhöz, és így szólt:
- A versenyt az unokám nyerte meg, lányaidat az én unokámhoz kell férjhez adnod.
Az emberek mind köréjük gyűltek, és kinevették a piszkos fiút. Azt mondták:
- Hiszen beteg szegényke, tetves, fáj a szeme, és ótvaros az arca.
A főnöknek bizony nem volt kedve hozzá, hogy egy ilyen szurtos kölyökhöz adja feleségül két szép lányát, és tudta azt is, hogy a piszkos fiú olyan beteg, hogy járni sem tud. Ezért azt mond­ta: - Holnap új versenyre kerül sor. Ez lesz az utolsó verseny. Nem fogom a szavam meg­szegni: aki nyer, azé a két lány.
Hírül adta tehát, hogy reggel minden ifjú harcos állítson két csapdát a fekete menyétnek. A fekete menyét igen ritka volt a falu környékén. Ha valaki egy menyétet fogott éjszaka, másnap is a hegyre kellett mennie, hogy még egyet fogjon.
Minden ifjú harcos csak két csapdát állíthatott, és két menyétet foghatott, egy világosabbat és egy sötétebbet.
Amikor már mindegyik elment a hegyekbe, Nap azt mondotta a nővérének:
- No, nagyanya, készíts két csapdát!
Csillag azt felelte:
- Először ki az ágyból!
De aztán mégis megszánta, és fűzfaágakból két csapdát készített. Megkérdezte Csillag Naptól, hova tegye a csapdákat. Nap azt felelte:
- A kunyhó ajtajának két oldalára.
Másnap reggel visszatértek a férfiak, egyik sem fogott fekete menyétet. Amikor Csillag ki­ment a kunyhóból, két szép menyétet talált a csapdában. Ekkor a főnök maga köré gyűjtötte a férfiakat, hogy megtudja tőlük, ki járt eredménnyel. Örült, mert tudta, hogy a piszkos fiú nem tud járni, és ha nem ment fel a hegyekbe, nem is foghatott semmit.
Ekkor megjelent a nagyanyó, maga után húzva a két fekete menyétet. Azt mondotta:
- Hallottam, hogy két menyétet kellett fogni a versenyzőknek. Itt van az a kettő, amelyet az unokám fogott. - Ezzel átadta őket a főnöknek, és hazament.
A prérifarkas már előre dicsekedett, hogy ő biztosan megfogja a menyéteket. Amikor felment a hegyre, nem is két csapdát helyezett el, hanem tízet. Két éjszaka is kinn maradt az erdőben, de semmit sem fogott.
A főnök így szólt a lányaihoz:
- Sajnos, a piszkos fiúhoz kell feleségül mennetek. Szerettelek volna titeket megóvni ettől, és ezért egy második versenyt is rendeztem. De minthogy én vagyok a nagyfőnök, nem szeg­he­tem meg adott szavamat. Menjetek, lakjatok férjeteknél.
A lányok felvették legszebb ruhájukat, és elindultak. Útközben a holló háza előtt haladtak el. Hallották, amint a holló azon nevet, hogy a lányok a piszkos fiúhoz mennek férjhez. Az idő­sebbik azt mondotta:
- Gyerünk, nézzük meg, miért nevet a holló.
A fiatalabb azt felelte:
- Nem, atyám azt mondotta, menjünk egyenesen férjünkhöz.
Az idősebb lány mégis bement a házba. Leült a holló idősebb fia mellé, s az ő felesége lett. Mint a többi holló, ez is csúf volt, nagy fejű, de mégis azt gondolta a leány, hogy jobb a csúnya hollófiúhoz férjhez mennie, mint egy beteg, piszkos kölyökhöz.
A fiatalabbik lány továbbment, belépett a piszkos fiú otthonába, leült melléje. Az öregasszony megkérdezte, kicsoda, s miért jött. Majd azt mondotta Csillag:
- Férjed beteg, és hamarosan meghal. Menj vissza esténként apád házába, de gyere ide reggel, és nappal ápold a férjedet.
A közelben lakó hollócsalád kinevette a főnök kisebb lányát, és haragudtak, mert nem lett a hollófiú felesége. Nővérét a legszebb, leggyönyörűbb ruhákba öltöztették. Ruhája tele volt rakva gyönggyel, tengeri kagylóval, jávorszarvasfoggal, kézimunkákkal. Nyakláncokat ajándé­koztak neki, és az anyósa gyönyörű zöld jáspiskőből készült ékszert akasztott ruhájára. A fiatalabb lány azonban oda se figyelt erre, minden reggel elment a kunyhóba, hogy segítsen a nagyanyának fát gyűjteni és ápolni beteg férjét.
Így ment ez három napon át.
Harmadnap este Nap így szólt a húgához:
- Ma éjjel felvesszük újra igazi alakunkat, hogy az emberek teljes fényünkben láthassanak bennünket.
Azon az éjszakán mindketten átváltoztak. Az ócska kunyhóból gyönyörű új állatbőrökkel befedett ház lett, sokkal szebb volt, mint a feketeláb indiánoké vagy más törzseké, gazdagon volt díszítve, s minden oldalát festmények ékesítették. A régi kéregedények fényes rézedé­nyek­ké váltak. Gyönyörű kosarak és tarisznyák függtek a falon.
Az anyóka magas, csodálatosan szép asszonnyá változott, ruháját ragyogó csillagok díszí­tették, a piszkos fiú pedig világos bőrű, szép ifjú lett. Ruháját sárgaréz tette csillogóvá. Haja a földig ért, úgy világított, mint a nap sugara.
Mikor reggel az indiánok megpillantották az új kunyhót, azt mondták:
- Gazdag főnök érkezett az éjjel, ott tanyázik, ahol azelőtt a szegény emberek laktak. Úgy látszik, elkergette a régi lakókat.
Mikor a feleség reggel megérkezett, nagyon csodálkozott a változáson. Egy asszonyt látott az ajtóban, aki hosszú bőrruhát hordott, melyről csillagok csüngtek, s a hajában is fényes csilla­gok voltak. De a hangja ismerős volt, amikor azt mondotta:
- Jer, s ülj férjed mellé!
A lány felismerte, hogy a szép hölgy nem más, mint az öreg nagyanyó. Hogy belépett a házba, ott látott heverni egy szép ifjút. Ruháját és haját fényes napsugarak díszítették. A lány nem ismerte meg, és körülnézett. Kereste a piszkos fiút. De az asszony azt mondta:
- Itt a férjed, menj és ülj mellé.
Nagyon örült a fiatalasszony. Nap odavitte feleségét az ajtónál álló rézüsthöz, melyben fényes folyadék csillogott. Gyengéden odahúzta felesége fejét az üsthöz, és a folyadék átömlött haján, leömlött testére is, és ragyogó csillagok formálódtak rajta. Azt kérte feleségétől, hogy egészen ürítse ki az üstöt. A fiatalasszony felemelte az üstöt, és a benne levő aranyos folyadék ki­ömlött, és apjának, a nagyfőnöknek a házáig hömpölygött. Azt mondta a férj:
- Ez lesz az az ösvény, amelyen később atyádat meglátogathatod.
Ezután mindhárman az égbe röpültek, a csillagos ösvény pedig, a Tejút, még ma is látható az égen.


Forrás: A mesemondó szikla